Az idei angolérettségi feladatait feldolgozó sorozat utolsó részéhez érkeztünk: ez itt a 2017. májusi emelt szintű angolérettségi Hallott szöveg értése vizsgarész feladatainak interaktív változata.
Ugyanazok a megjegyzések érvényesek itt is, mint a korábban megjelent Olvasott szöveg értése vizsgarész feladatai esetén. A Nyelvhelyesség feladatait itt találjátok meg.
Az idei középszintű angol érettségi feladatai közül ez az utolsó sorozat: a Hallott szöveg értése vizsgarész három feladatának interaktív változatait próbálhatjátok ki itt.
Elérkeztünk az idei középszintű angolérettségi interaktív feladatainak sorában az utolsóhoz: a Hallott szöveg értése vizsgarész harmadik és egyben utolsó feladata következik.
Itt található az ezt megelőző első és második feladat — az elsőben minden lényeges tudnivalót megtaláltok ezzel a feladattípussal kapcsolatban.
A folytatásban az idei emelt szintű angolérettségi Hallott szöveg értése interaktív feladatai következnek hamarosan.
Az idei középszintű angolérettségin ez volt a Hallott szöveg értése vizsgarész első feladata — itt most interaktív formában próbálhatjátok ki.
Indítsátok el a videót, és csak ezután kezdjétek el tanulmányozni a feladatot, ugyanis az érettségin is pontosan annyi időtök lesz, amennyit a felvétel diktál; értelemszerűen nem is szabad megállítani, mert minden szükséges dolog, beleértve a szüneteket is, rögzítve van.
Annyi csupán a különbség, hogy az érettségin az első kérdésre mindig egy mintamegoldásban adják meg a helyes választ — itt most ezt is segítség nélkül nektek magatoknak kell megoldani.
Mivel ez interaktív feladat, természetesen egy esetleges hiba után újra próbálkozhatsz, sőt muszáj is, mert addig nincs kész a feladat, amíg minden egyes kérdésre meg nem találod a helyes választ. Ha nem elsőre találod el a jó megoldást, itt azért arra is kapsz egy kevés pontot, ezért a végén a százalékod nem fog megegyezni azzal, amit az érettségin kapnál (ráadásul ott még a feladatpontot vizsgaponttá is átszámítják), de azt a végén kiírja a feladat, hogy hány kérdést válaszoltál meg helyesen elsőre — ez lenne az érettségin kapott feladatpontod.
Tehát a feladat:
Hamarosan folytatjuk, jön a többi középszintű Hallott szöveg értése feladat, majd ugyanez emelt szinten.
Tegnap megígértük, hogy a gyorsan népszerűvé vált DiCaprio acceptance speech (a szótár szerint ‘elfogadó beszéd’, de nekem jobban tetszik a ‘köszönőbeszéd’) első részének feladata után a második felét is megoldhatjátok. És íme – itt lent találjátok.
De tervezünk még szókincstesztet is ugyanerre a szövegre, valamint másik feladatot is, úgyhogy maradjatok velünk :).
1:54-től kezdődik a lenti feladat szövege, és ugyanúgy működik, mint az első résznél: beírjátok a hiányzó szavakat (lehet közben megállítani, ide-oda tekerni), a Give me a letter gomb (az alján) megadja a következő betűt (ahol az egérmutatód áll, abban a lyukban), a Check answers gomb pedig ellenőrzi, a jó megoldásokat beleírja a szövegbe, a hibás szavakat úgy hagyja, lehet újra nekifutni.