Mintegy 1500 helyre lehet még jelentkezni a diplomamentő programban

(MTI) – Még 1000-1500 helyre lehet jelentkezni a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő diplomamentő programban, a határidő november 15. – hívta a fel a figyelmet Pákozdi Szabolcs, a programot szervező Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.
nyelvvizsga-2Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatás szerint 24 helyszínen további 170 angol és német nyelvű képzés indítása várható.
Az ügyvezető a közleményben kiemelte: nem érdemes a végső időpontot megvárni, hiszen, ha egy képzés eléri a maximális létszámot, oda már nem tudnak jelentkezést fogadni.
A közlemény szerint a támogatottaknak legkésőbb 2016. december 31-ig kell sikeres nyelvvizsgát tenniük. A 2015. március 1-nél korábban indult képzéseknél ez a határidő 2015. december 31.
Eddig országosan már több mint kilencezren vettek részt a program során indított csaknem 850 képzésen. Az eddigi vizsgaeredmények bizakodásra adnak okot, hiszen az első félévben 1300-an kísérelték meg a nyelvvizsgát és 90 százalékuk sikeresen teljesítette azt – olvasható a tájékoztatásban.
A képzésre a www.ofa.hu honlapon, regisztrációt követően lehet jelentkezni.

Share