Lehet, hogy csak nekem nem tűnt fel, de mintha nem kavart volna különösebben nagy vihart a kormány legutóbbi intézkedése a nyelvvizsga-kötelezettség eltörléséről. Mindegy is, hogy miért – teljesen elképzelhető, hogy a többség egyetértésével találkozott; akik pedig nem értettek vele egyet, azok nyaraltak, vagy úgy érezték, vannak fontosabb ügyek is; esetleg belefásultak már a tiltakozásba.
Kicsit meglepődtem magamon, hogy nem is igazán háborodtam fel – lehet, hogy kezdek cinikus lenni, de a tanítványaimnak is ezt mondtam szeptemberben: gyerekek, nekünk személy szerint ez tulajdonképpen jó.
Igen. Mert aki kicsit is értelmes, és lát az orránál egy picivel előrébb, az ugyanúgy fog idegen nyelveket tanulni, ugyanúgy fog nyelvvizsgákat szerezni – és ezzel behozhatatlan versenyelőnybe kerül azokkal szemben, akik most hátradőlnek. Amikor ők majd ráébrednek (ha egyáltalán hajlandóak lesznek beismeri az öncsalásukat), már könnyen lehet, hogy késő lesz – nyelvet persze később is lehet tanulni, nyelvvizsgát is simán lehet akármilyen idősen szerezni, de az az állás, amiről a papír hiánya miatt csúsztál le, már elérhetetlen marad, mert más kapta meg.
Ez az egész történet tulajdonképpen az öncsalás különböző változatairól szól. A lelke legmélyén szerintem mindenki tudja, hogy a nyelvvizsga szükséges, csak szeretné megspórolni a sok munkát, amit bizony bele kell fektetni a megszerzésébe, ezért kitalál mindenféle erőltetett érveket, hogy igazolja magát – de valójában magát csapja be ezzel.
Ez rögtön át is vezet az egyik leggyakrabban ismételt hamis érvhez: a munkaadók úgysem a papírt nézik, hanem azt, hogy tényleg tudsz-e angolul (németül, spanyolul, stb.) – az interjún egy idő után idegen nyelvre váltanak, és ha ott megfelelsz, akkor senki sem kérdezi, hogy milyen nyelvvizsgád van.
Valójában el sem jutsz az interjúig nyelvvizsga nélkül.
Ugyanis aki ezt a fenti érvet felhozza, az soha nem jelentkezett még állásra, de még csak nem is tájékozódott a folyamatról – pedig nem olyan bonyolult. Az első lépés kivétel nélkül mindenhol az önéletrajz beadása – ott pedig mindenféleképpen fel kell tüntetni a nyelvtudást. De ha nincs nyelvvizsgád, nem tudsz mit beírni. Itt egy pillanatra gondoljunk bele, hogyan dolgozik egy HR-es, amikor bedől hozzá akár 2-300 CV egyszerre egy állásra. Az első lépés mindig a feltételeknek nem megfelelő jelentkezők kiszűrése. Nem a megjelölt területről van a diplomád? Nincs meg a minimumként megkövetelt gyakorlatod? Nincs legalább angol B2 nyelvvizsgád? Nem fogják keresgélni a motivációs leveledben, hogy miért nincs, mert azt már el sem olvassák, hanem kettő másodperc alatt dobják félre a többivel együtt, akik valamiért szintén nem feleltek meg. Tulajdonképpen örülnek, hogy gyorsan dönthettek egy újabb jelentkezőről. Még így is túl sok marad, akiket tovább kell szűrniük.
Nem írhatod azt, hogy “középfokon tudok angolul” vagy valami hasonló kamu szöveget, mert egyrészt legtöbbször nincs is erre hely (jellemzően egy táblázatban kell kitöltened az “idegen nyelv” és “szint” rubrikákat, annyit lehet írni, hogy angol C1 meg német B2, esetleg az évet meg a nyelvvizsgarendszert, bár ezeket ritkán). Másrészt ha behazudsz egy nyelvvizsgát, garantáltan le fogsz bukni. Mekkora lesz irántad a bizalom, ha valami módon mégis felajánlják az állást, és a papírok ellenőrzésénél kiderül a csalás?
Az öncsalás egy másik fajtája (ezt is hányszor hallotta már mindenki!), hogy nem a nyelvvizsgapapír adja a tudást – vagyok én olyan jó angolból, mint bárki, akinek papírja is van róla, sőt, a legtöbbnél még jobb is vagyok! Gratulálok, akkor nyugodtan el is mehetnél vizsgázni – valójában te is tudod, hogy félsz a bukástól, mert azzal papírod lenne arról, hogy csak a szád volt nagy.
Ha tényleg jól tudsz, a nyelvvizsga sima ügy – minden más csak kifogáskeresés.
Ugyanez a típus szokta azt mondani, hogy a nyelvvizsgán nem a valós tudást mérik. Ha belegondolunk, félelmetes, hogy Európában több évtizede utolsók vagyunk nyelvtudásban, mégis a tízmillió nyelvtudás-szakértő országaként szinte mindenki tud és mer véleményt formálni egy ennyire szakmai kérdésről.
Leírtam már nagyon sokszor különböző helyeken, most csak pontokba foglalva ismétlem meg azokat a tételeket a nyelvvizsgákról, amikről egyértelmű szakmai konszenzus van a téma szakértői között hazánkban:
- A jelenleg Magyarországon akkreditációval rendelkező nyelvvizsgák mind alkalmasak a valós idegen nyelvi kompetenciák korrekt mérésére. A tesztelési szakemberek több évtizedes nemzetközi tapasztalata és több ezer munkaórája van mindegyik elnyert akkreditáció mögött, amelyet ugyanolyan engedélyeztetési folyamat végén ítélnek meg, amilyenen minden EU-s nyelvvizsga végigmegy, Finnországtól Portugáliáig.
- Mindegyik nyelvvizsgaközpont a Közös Európai Nyelvi Referenciakeret alapján, ellenőrzött módon dolgozik, tehát ugyanaz a követelményrendszerük minden szinten és nyelvnél, mint bármelyik más EU-s nyelvvizsgának. Értsd: a francia B2 szint ugyanolyan nehéz egy spanyolországi nyelvvizsgaközpontban, mint amikor itthon egy angolvizsgát teszel le.
- Egyik nyelvvizsgaközpontra sem igaz, hogy a való élettől elrugaszkodottan, tankönyvi tudást követelnének, vagy hogy a nyelvtan és a nyelvhelyesség lenne a fókuszukban. Ehhez elég megnézni a mintafeladatsorokat, amelyeket mindegyik nyelvvizsgaközpont szerepeltet a honlapján.
- A nyelvvizsgaközpontok nem érdekeltek a vizsgázó megbuktatásában. Pont ellenkezőleg, azt szeretné mindegyik, hogy átmenj, és utána mindenki mást is hozzájuk irányíts a pozitív élményeid alapján. Egy megbuktatott vizsgázó kockázatot jelent, mert esetleg a nyelvvizsgaközpontot hibáztatja, és rossz hírét kelti.
- Nem mellesleg a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ rendszeresen felügyeli minden központ működését. Vontak már vissza akkreditációt.
Bizony, a nyelvvizsga nyelvtudást jelent. Ha nem hiszed el, vizsgázz le nélküle!
Lehet, hogy a szomszéd villanyszerelő mást mond erről a témáról, és senkinek a nagynénjét sem akarnám megbántani, aki esetleg szintén nem ért egyet a fentiekkel, de vegyük észre, hogy ők nem rendelkeznek az informált véleményformáláshoz szükséges szakmai ismeretekkel. Az örömteli, ha valakinek markáns véleménye van a halászlé helyes elkészítési módjáról, az aktuális sorozatok minőségéről, valamint celebek magánéleti kalandjairól, és sok más embert reakcióra késztetve tud erről véleményt cserélni. De súlyos tévedés ebből azt a következtetést levonni, hogy minden területen érdemes odafigyelni minden megjelenő kinyilatkoztatásra, bármennyire is jól hangzanak azok.
Az olyan rablómeséket most hagyjuk is, hogy “a barátom nagybátyja/ismerőse/kollégája x évig élt Angliában, és megbukott a nyelvvizsgán” – de valahogy soha nem lehet személyesen találkozni ezekkel az emberekkel, mindig csak közvetetten hallani róluk. Mindazonáltal természetesen nem kizárt (de azért nagyon-nagyon valószínűtlen), hogy valaki akárhány nyelvterületen eltöltött év után is megbukik – nem tájékozódik a feladattípusokról, félvállról veszi az olvasott szöveg értése feladatot (magyarul mindig hibátlanul töltöd ki?), majd pedig ír valami pocsék levelet az írásbelin, mert soha nem gyakorolta a formális szövegalkotást, ami pedig elvárás már B2 szinten is. De azért jó lenne személyesen is találkozni egy ilyen vizsgázóval – kiderülhetne, hogy csak pár plusz órát kellett volna belefektetnie a vizsga előtti tájékozódásba.
Gyakran mondják még ellenérvként, hogy nem minden szakmában van szükség idegennyelv-tudásra. Diplomás szakmákról beszélünk. Nehéz erre mit mondani. Tényleg vannak emberek, akik ennyire alacsonyra értékelik a saját szakmájukat, hogy szerintük ahhoz minek legalább egy idegen nyelvet tudni? A poszt elejére utalnék vissza – oké, ha nektek az elég, hogy a saját szakmátokban lesztek másodrangú játékosok, de jó ötlet ezt országos programmá emelni?
Egy kormányzati megszólaló a gyógypedagógust hozta fel példának, hogy nekik aztán teljesen felesleges az angoltudás. Azt most hagyjuk is, hogy a nemzetközi szakirodalom olvasása így persze lehetetlen, mert ezt eleve szükségtelennek tekintjük ezek szerint. De gondoljunk bele egy olyan teljesen hétköznapi helyzetbe, hogy a gyerek családja esetleg nem magyar anyanyelvű. A gyógypedagógia olyan széles spektrumot fed le, amit nem szakmabeliek el sem tudnak képzelni, és ezen belül bizony a legtöbb területen a családdal nagyon szorosan együttműködve lehet csak a gyerek megfelelő fejlesztését biztosítani. De ha nincs közös nyelv?
Azokat az eseteket már nem is mondom, hogy mondjuk külföldi kollégák érkeznek szakmai tapasztalatcserére – jó, majd elmutogatunk kézzel-lábbal, esetleg hangosabban mondjuk.
Még egy nagy csapda van ebben a helyzetben: a kormány valójában nem azt mondta, hogy mostantól nem kell nyelvvizsga az egyetemi felvételihez vagy diplomához, hanem áttolta a felelősséget a felsőoktatási intézményekre – ha akarják, kérhetnek két nyelvvizsgát is, közülük az egyik legyen felsőfokú. Nem kétséges, hogy sok főiskola majd azzal remél minél több hallgatót becsábítani, hogy nem támaszt semmilyen nyelvvizsga-követelményt. Ha úgy vesszük, nem is baj: ezzel be is árazzák saját magukat. Rövid távon örül a hallgató, mert könnyebben be tud kerülni. Arra nem gondol, hogy mennyit fog érni a diplomája – a piaci szereplők viszont nagyon pontosan fogják tudni az értékét, és annak megfelelően fogják kezelni a jelentkezését majd adott esetben.
A másik csapda ezzel az, hogy hagy egy menekülőútvonalat a – mondjuk így – kevésbé elkötelezett tanulók számára. Mert alapból nyilván mindenki a nagyobb presztízsű, jobb hírű egyetemre szeretne bejutni – ahol viszont nyilván megkövetelik majd a nyelvvizsgát. Ez egyben jó szűrő is lesz az egyetemnek – tényleg csak azok jöjjenek, akik komolyan gondolják. Viszont sok olyan tanuló lesz, aki azt mondja majd magában, hogy jó, ha itt ennyivel több munka kell, meg kell szerezni a nyelvvizsgát, akkor én inkább megyek egy olyan helyre, ahol ez nem elvárás. Magával szúr ki ezzel a rövidtávú gondolkodással, és saját magát csapja be, amikor azt mondja, hogy ez is ugyanolyan diploma. Dehogy ugyanolyan! Nem véletlen, hogy a felsőoktatási intézményeknek is megvan a rangsora mindenhol a világban.
És onnan már nincs tovább hova halogatni a komoly munkát – általánosban még mondhatta azt, hogy oké, legfeljebb nem a legjobb gimnáziumba kerülök be, jó lesz nekem egy átlagos is; ott meg mondhatta azt, hogy oké, jó lesz nekem egy nem annyira elit egyetem is – de ezt elvégezve rá fog döbbenni, hogy nyelvvizsga nélkül, egy alacsony értékű diplomával bizony nagyon rossz versenyhelyzetből fog indulni a munkaerőpiacon.
Utóhang: az egyetemek egymás után jelentik be, hogy náluk mik a nyelvvizsga-követelmények. Érdekes és tanulságos az összehasonlítás.
