Angol emelt szintű érettségi, 2016. május: Olvasott szöveg értése, Task 1

empty classroom

Az idei emelt szintű érettségi interaktív feladataival folytatjuk a sorozatot.

Most is az Olvasott szöveg értése vizsgarésszel kezdjük, ez volt az első feladat.

A különbségek ugyanazok, mint az összes többi korábbi feladatnál, tehát itt az első kérdés is éles és megválaszolandó (az érettségin ez mindig mintamegoldás), valamint a százalékszámítás más, mivel egy interaktív feladatnál hiba után is lehet (sőt, kell) újra próbálkozni és az is pontot ér.

Még ma folytatjuk az idei angol érettségi feladatainak interaktív változatainak megjelentetését, valamint sorra fog kerülni a középszintű érettségi Hallott szöveg értése vizsgarésze is.

Share

Aktuális nyelvvizsga jelentkezési határidők a héten

Április 10-én, kedden van az Origó májusi angol nyelvvizsgáinak a jelentkezési határideje mindhárom szinten (alapfok: B1, középfok: B2 és felsőfok: C1). Az írásbeli vizsga május 5-én lesz, a szóbelik május 4-11. között.

Ezen a héten péntekig (április 13.) lehet jelentkezni az Euroexam Euro B2 (középfokú) és C1 (felsőfokú) májusi angol vizsgáira (a vizsga időpontja: május 12.).

Fontos: az Euro vizsgaközpont megerősítette, hogy a felsőoktatási felvételi hiánypótlási határidejéhez igazodva javítják ki ezeket a vizsgákat, tehát az eredmény az idei jelentkezésbe beszámítható.

További információ az Euroexam honlapján.

Share

Aktuális nyelvvizsga jelentkezési határidők

A májusi EuroPro B2 (középfok) és Euro C1 (felsőfok) nyelvvizsgák jelentkezési határideje április 8. Az írásbeli vizsgák időpontja: május 7.

Bővebb információ az Euroexam honlapján.

A májusi Origó B1 (alapfok) és B2 (középfok) nyelvvizsgák jelentkezési határideje április 8. Az írásbeli vizsgák időpontja: május 7.

Bővebb információ az ELTE ITK Origó Nyelvvizsga honlapján.

Share